Piszkos trükkök élednek újjá: csodálatosan eltűnő tőkeszükséglet bankoknál
2010-02-05 09:43:06 |
Forrás
Sokan temették már, ám a tények mást mutatnak: a pénzügyi innováció él és virul, legalábbis ezt látszik bizonyítani néhány befektetési bank, köztük a Goldman Sachs és a Barclays Capital példája. A Goldmannál "biztosításnak", a BarCapnél "okos értékpapírosításnak" nevezik az új módszert, ám céljuk azonos: csökkenteni a kockázatos eszközök miatt a bankokra kirótt tőkekövetelményeket.
A befektetési bankok első hallásra ugyanazt teszik, amit a válság kirobbantói között előkelő helyen emlegettünk: strukturált termékeikkel árasztják el ismét a piacot. Több ügyfélnél lévő eszközöket csomagolnak össze egy értékpapírba, amelyet aztán a befektetők körében értékesítenek, a hitelminősítők pedig minősítenek. A Financial Times szerint ezzel akár 10-50 százalékkal is csökkenthetik az ilyen eszközökkel szemben előírt tőkekövetelményeket.
Az "új rendszer" támogatói szerint azonban nem olyan strukturált termékek ezek, mint amilyeneket a válság előtt árusítottak a bankok. Két különbség van szerintük: az új papírok nem új eszközök, hanem már meglévő követelések mögött állnak, másrészt a kockázatokat sem lehet velük elrejteni.
"Ez az okos értékpapírosítás világa"- véli Geoff Smailes, a BarCap igazgatója. Nem tőkeáttételes és arbitrázs célú értékpapírosításról van szó, pusztán az eszközportfóliók átstrukturálásáról, amely kockázat- tőke- és finanszírozási hatékonyságot nyújt átlátható és a korábbiaknál kevésbé komplex módon - fogalmazott.
Mindez biztosan nem nyugtatja meg a szabályozó hatóságokat, de számos piacon lévő bankár is szkeptikus az ügyben. Egy, a Financial Timesnak névtelenül nyilatkozó bankár szerint tőkearbitrázsról szól a rendszer, melyben a tőkeszükséglet egyik pillanatról a másikra "csodálatosan eltűnik".
A Barclays módszerétől eltérő rendszeren dolgozik a Goldman Sachs. A bankárok szerint ez a brit kormányzati eszközvédelmi rendszer magán verziója, melyben biztosítási terméket ad el a Goldman a toxikus eszközökkel bajlódó bankoknak, kitolva ezzel azok kockázatait a bankok mérlegéből. Ezek a biztosítási termékek aztán jóval kisebb tőkét igényelnek a forrásoldalon, mint az eredeti eszközök. A Financial Times azt írja, a Deutsche Bank is kifejlesztett hasonlót az AIG kockázatainak mérséklésére, ám bennfentes bankárok szerint egy ilyen kísérlet nem megvalósítható kormányzati beavatkozás nélkül.
Legfrissebb Híreink:
Piszkos trükkök élednek újjá: csodálatosan eltűnő tőkeszükséglet bankoknál
2010-02-05 09:43:06 |
Forrás
Sokan temették már, ám a tények mást mutatnak: a pénzügyi innováció él és virul, legalábbis ezt látszik bizonyítani... ...
Megnőtt a cseh államháztartási hiány
2010-02-04 10:05:17 |
Forrás
Csehországban az idén 160-170 milliárd koronára (hozzávetőleg 1788 milliárd forint) növekszik az államháztartás... ...
Versenyképes forinthitel? A többség a devizára esküszik
2010-02-03 07:29:21 |
Forrás
Átalakulóban van a lakáshitel-piac. Alig néhány nappal azután, hogy a lakástámogatás rendszere lényegében megszűnt,... ...
Oszkó: költségvetési egyensúly mindenek felett
2010-02-02 10:06:47 |
Forrás
Magyarország most olyan pénzügyi és költségvetési politikát folytat, amelynek eredményeképpen később nem kerül... ...
Duplázódhat a vállalkozók terhe
2010-01-31 09:09:48 |
Forrás
Több mint kétszeres tehernövekedésre számíthatnak jövőre egyes szakmák vállalkozói, így a jogászok, pénzügyi... ...
Miniszterelnöki kirohanás - Túl magas a bankok haszonkulcsa Szerbiában
2010-01-30 11:40:35 |
Forrás
Mirko Cvetkoviæ az egyébként halk szavú, óvatos szerb miniszterelnök szokatlanul éles kijelentésre ragadtatta el... ...
Át kell világítani a nyolc legnagyobb hazai bankot?
2010-01-29 15:51:13 |
Forrás
A Magyar Nemzet szerint elérheti a négymilliárd forintot annak a vizsgálatnak az összköltsége, amelyre a magyar kormány... ...
Mire megy el az adód? 2010-ben is lesz mit osztani
2010-01-28 11:18:09 |
Forrás
Miért ilyen magasak az adóterhek? Miért kell egyáltalán adózni? Mire megy el ez a rengeteg pénz? Számos adózóban... ...
Kevésbé aggódunk a devizahitelek miatt
2010-01-26 15:16:52 |
Forrás
Márciusban a válaszadók 65 százaléka mondta, hogy komoly problémát fog jelenteni neki a hitel törlesztése, júniusban... ...
Oszkó: Ezermilliárdos kiadáscsökkentésre van szükség
2010-01-25 12:44:23 |
Forrás
A tavaly szeptemberben benyújtott 2009-es költségvetéshez képest 1000 milliárd forinttal szükséges csökkenteni a... ...
Egészségtelen fenyegetés a költségvetésnek
2010-01-24 08:55:41 |
Forrás
A munkanélküliség növekedése és a járulékcsökkentés miatt kieső bevételek mellett az áfaemelés is növeli az... ...
Fellélegezhetnek az osztrák bankok?
2010-01-23 12:30:24 |
Forrás
Nem kell további tőkeinjekció az osztrák bankoknak a kelet-európai válság miatt a stressz-tesztek szerint... ...
MSZP: Csökkentsék a bankok a törlesztőrészleteket!
2010-01-22 13:48:24 |
Forrás
Az MSZP azt kéri a bankoktól, "ne nézzék az embereket madárnak", ne akarják a hasznot és a nyereséget "privatizálni",... ...
Ingyenes szabadulás a bankhitelbõl?
2010-01-21 10:58:21 |
Forrás
Költség nélkül felmondhatná az ügyfél banki hitelszerzõdését, ha a pénzintézet egyoldalúan módosítja a kamatot... ...
A szlovákok adóbevétele 16 százalékos elmaradásban van
2010-01-21 07:12:24 |
Forrás
A szlovák költségvetés idei adóbevétele 16 százalékkal elmarad a tervezettől a gazdasági válság hatására, ami... ...
Göndör: januártól a képviselőknek nem lesz adómentes jövedelmük
2010-01-20 15:22:31 |
Forrás
A jövő év januárjától egyetlen forinthoz sem juthat hozzá képviselő adó- és járulékmentesen, csak számla ellenében... ...
Uniós hitel kezdő vállalkozásoknak
2010-01-19 12:48:41 |
Forrás
Új finanszírozási eszközre tett javaslatot az Európai Bizottság... ...
Érkeznek a siralmas nyugdíjpénztári kivonatok
2010-01-18 08:53:56 |
Forrás
A nyugdíjpénztári tagok hamarosan tanulmányozhatják veszteségüket számlakivonatukon... ...
Folytatódott a tőzsdei esés
2010-01-17 13:15:27 |
Forrás
A vártnak megfelelően igen alacsony forgalom mellett zajlik a pénteki tőzsdei kereskedés... ...
A magyar kormány mindent megtesz a csökkenő alapkamatért
2010-01-14 07:02:17 |
Forrás
A kormány elkötelezte magát arra, hogy korlátok között tartsa az államháztartási hiányt és segítsen stabilizálni... ...